Történetek örökbefogadóinktól

2009-ben egy akkori Hídlap kutyatár rovatában láttam meg a fotót róla, illetve a kis szívhezszóló történetét. 3 hónapos volt akkor... Azonnal hívtam a menhelyet és még aznap délután el is mentünk, hogy megismerkedjünk. Emlékszem meglàttam a kenelben és majdnem elbőgtem magam. Andi megkérdezte, hogy kivegye e. Mondtam, naná! A kezembe adta és ő össze-vissza nyalogatott, én pedig csak nevettem, nevettem, nem bírtam abbahagyni... és annyira jó érzés volt! A mai napig imádjuk egymást, mindig a nyomomban van, ha itthon vagyok. A két cicánkkal nagy haverok, mintha tesók lennének. Azóta eltelt, több, mint 12 év, elég nehezen mozog, a látása is már elég rossz és szerintem nem is hall. De még mindig olyan az érzés, mint az első nap! Mindenkinek ilyen kedves, jó kutyát kívánok!

Szívünk Hercegének története, borzalmas körülmények között kezdődött...
A Kv-i putrisoron kezdte élete első évét, ahol verték, kínozták, éheztették és ollóval vagdosták meg a fülecskéit. 😭
Azután hála Andiéknak, a Bogáncsba került, ahol kapott az élettől egy új esélyt és egy évet töltött ott. Andiék rengeteg munkával próbálták meggyógyítani a kis lelkét, több-kevesebb sikerrel. Kis esélyt láttak arra, hogy egy férfiaktól, gyerekektől, biciklisektől és még kitudja mimindentől rettegő kiskutya, aki agresszióval próbálja leplezni félelmét, viszonylag hamar gazdára lel. 🤞🏻
Ekkor jöttünk mi...
Mindenképpen olyan kutyára vágytunk, akinek ott van az otthon, ahol mi vagyunk és méretét tekintve is könnyen mobilizálható, mert szeretünk utazni és világot látni. Nem volt kérdés, hogy menhelyet fogunk felkeresni.
Ottjártunkkor már-már kezdtük feladni, hogy amelyik kutyi nekünk megfelelne, az vagy gazdás vagy olyan betegsége van, ami a mi életvitelünkkel nem összeegyeztethető.
Ekkor Andrea tanácsolta, hogy nézzük meg az új kennelsort is, hátha ránktalál a szerelem...
Az egyik kenel végében egy zsemleszínű, ordító törpét fedeztünk fel, ő volt a leghangosabb a többiek közül. Ekkor szóltunk Andinak, hogy szeretnénk a kis méregzsákkal megismerkedni...
Andrea óvaintett minket, hogy ez a kiskutya eléggé problémás az előéletének köszönhetően, felsorolta az aggályait, valamint felhívta a figyelmünket arra a nem elhanyagolható tényre, hogy szeret lopkodni és rágcsálni.
Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy egy próbát megér. Először én mentem be hozzá, óvatos megközelítés és egy fél percnyi simogatást is engedett, de végig egy szót sem szólt. A párommal való első találkozása, (kézrepuszi, egy kis simi és semmi morgás!) Andrea félelmével ellentétben olyan csodálatosra sikeredett, hogy Andi is meglepődött, mi pedig akkor döntöttük el, hogy végül Ő választott ki minket és nem fordítva.
A következő látogatásunk reggele igazából nagyon nem indult felhőtlenül. Nagyon lassan, lopnunk kellett a távolságot, hogy ne féljen tőlünk és egy fél kg virsli is áldozatul esett. Azon a napon, délután már az ölemben aludt a rét közepén... Amikor közeledett a záróra, felvettem, hogy visszajussunk a menhelyre és a nyakamba hajtotta a kis fejét.
Akkor már tudtuk, hogy működni fog a kémia hármunk között...Nem volt kérdés, hogy belevágunk!

Az első három hónap volt a legnehezebb. Minden nap egy méterrel többet sikerült SÉTÁLNI, ölbevétel nélkül. Nem létezett dolog, amitől ne rettegett volna. Ordítva, behúzott farokkal, világgá szaladt volna, vagy a föld alá... de szépen, fokozatosan, eljutottunk odáig, hogy mára peckesen, felemelt fejjel, égnek meredő farkincával, büszkén menetel a Főni! Néha még kipécéz magának egy-két alakot, akiről leszedné a gatyát, de ezzel is jó úton haladunk.
2021 nyarán már együtt kempingeztünk egy hétig és kitűnően viselkedett! Az utolsó napon fogyott el a türelme, amikor megérkezett a sok nagycsaládos - hangoskodó, futkorászó, hadonászó gyerekekkel. Ezt leszámítva semmi gond nem volt! Sokat kirándulunk, csavargunk. Szerencsére imádja. Szinte ő az első, ha nyílik a kocsiajtó! 😁
Rendkívül okos, gyorsan tanul és olyan egyéniség amilyennel még sosem találkoztam.
A lopkodás és a rágcsálás számára inkább figyelemfelhívás, pótcselekvés, mint "rosszalkodás" volt. Nálunk elesett, eddigi áldozatai: összesen egy halom papírzsebkendő, páratlan zoknik és egy toll.
Mint kiderült, az volt a legnagyobb gondja, hogy nem volt egy fix falkája, ahol biztonságban érezheti magát. Mára tudja, hogy ha Anya/Apa jelen van, nem lesz baj.
Több mint egy éve velünk van ez a töpszli Csibehús, és minden egyes nappal fejlődik.
A teljesség igénye nélkül, már ismeri a marad, ül, fekszik, piti, szurikáta, pacsi, gyere, nem, pfujj, csitt, tánci - parancsokat.
Az utóbbi fél évben már játszani is lehet vele, de csak a birkózás és a huziga érdekli, ha rájön az 5 perc. 😁
Miközben ezeket a sorokat írom, itt alszik mellettem az ágyban és álmában éppen valakit ugat... 😍
Nem tudjuk szavakba önteni, hogy mennyire hálásak vagyunk a sorsnak ezért a csöpnyi, szeleburdi, pusziosztó szeretetgombócért! ❤️

Moncsika ideiglenes befogadasra érkezett hozzánk, viszont azzal az elánnal tűnt el a hörcsög, tengerimalac, papagáj a házból! Moncsika csak azt tudja elfogadni ha csak őt szeretik 😊♥️ 4het után jött a telefon vihetjük vissza Moncsit, mivel Apát meghagyta nekem, vagy engem Apának ? 😂Így maradt és mostmár nyolcadik éve élünk boldog hármasban ♥️🐶🐾

Farkas 2 hónapos volt, amikor örökbefogadtuk őt az esztergomi Bogáncs menhelyből. Egy kis kancsal, kékszemű fekete gombóc volt, aki elfért egy cipősdobozban. Ahogy hazaértünk megfürdettük, akkor se és azóta sem szereti a vizet. Világ életében egy barátságos, hűséges, de világjáró kutyuli volt (nem, nem velünk, hanem egyedül szeretett leginkább csatangolni). Sok problémánk adódott ebből, például a szomszédok is imádták, mindenfélével teletömködték, így ott ahol kiszökött már nem tudott visszabújni a kisgömbőc, ezért hűségesen várt minket a kapu előtt. Elképesztően gyorsan megy az idő, idén áprilisban tartja a 15. születésnapját.

Üdv.
Én életem legnagyobb értelméről szeretnék írni.
2011 évet írtunk mikor el látogattunk a menhelyre, de nem azért, hogy örökbe fogadjunk, hanem rokonokat kisértük csak el. Nézelődtünk körbe milyen kutyusok vannak, mindegyik nagyon édes volt. Egyszer csak megakadt a szemünk egy kutyán, de nem Metiszkén, hanem egy másikon, eljátszottunk a gondolattal melyiket vinnénk haza ha engednék otthon, addig addig gondolkodtunk mig még is Metiszkére esett a választás. Annyira boldogok voltunk tesómmal, istenem leírhatatlan.
Boldogság volt lelkemnek, hogy vele aludhatok és ébredhetek, az a tudat hogy ő van, megmentette a lelkem! Csavarogtunk mindenfele, amikor csak tudtunk, finomakat ettünk együtt, bohóckodtunk, ismerkedtünk emberekkel, állatokkal. Ha beteg volt vittük orvoshoz bármennyit is kellett fizetni. Ment csinosodni kozmetikába is.
Csupa csupa jót igyekeztünk neki megadni. Aztán hopp elszaladt 10 év, sőt kicsit több. 10. Évet betöltött év után jött a hidegzuhany. Öregebb mint hittük, szürlehályog, emlődaganat, máj probléma, szív probléma,akármit nem ehetett, allergias volt a csirkére, és a daganat valószínű rá mehetett a tüdejére, ezért fulladt, az órákat sétálásbol lett max 20 perc séta..Voltak olyan pillanatai mikor olyan volt hogy nem tudta hol van, süket vaksika volt már.
Küzdöttünk gyógyszerekkel ahogy tudtunk, nem érdekelt mennyi pénzbe kerül. Onnantol kezdve hogy megtudtuk mennyi baja van, hogy mar nem olyan mint volt,de viszont gyógyszerek segítettek neki még és futkorászott bohóckodott azért még néha. Össze törtem, féltem attol hogy mikor következik be az amitöl minden gazdi fél. Fél évig sikerült harcolnunk, megadni a szeretetet bologságot még neki. Mikor tesómnál volt(ekkor már 1 éve elköltözött tesóm), egyszer csak epilepsziás rohamot kapott 5 percig tartott, majd egy idő után jött egy fél órás, akkor már nem volt jól. Gyors korház, mar csak feküdt, de észnél volt még, tesóm ott tudott vele lenni, én sajnos nem, számomra ez mindig fájni fog! Felismerte a tesómat és adott neki egy puszit. Mondta az orvos hogy ha gyógyszerekkel lenne is kezelve nem biztos hogy eredmenyes lenne, vagy nem lenne sokáig eredményes, nem élne mar teljes normális életet. Igy altatás mellett döntöttünk. Angyalka már. Ma lassan 4 hónapja. Sokat sírtam miatta, most már talán jobban viselem. Nélküle nem tudok élni. Köztünk leírhatatlan kapocs volt. Rajongásig imádtam. Imádni is fogom. Minden kutyáról ő jut eszembe, őt látom bennük. Akik ismerték szerették, megsiratták. Köszönöm a menhelynek hogy ő az életem lehetett.